igazából csajok

Kedves Ashley barátnőm, olvasóink...

Boldogság fogalma ma már igenis közhely...azt hiszem. Főleg ebben a jelenlegi anyagias, mindenki átver-mindenkit világban. Ritka az öszinte boldogság, ritka az öszinte ember, na meg persze még ritkább az őszinte igaz barát. Legfőképpen, hogy az emberek többsége nagyrészt még magához sem őszinte, képesek vagyunk álltatni magunkat. Sok a felszínes kapcsolat, a nem őszinte, de legalább van valakim együttélés, a belenyugvás... Biztos mindannyian elgondolkodtunk már azon, hogy mi tenne minket boldoggá, ne adj isten boldogabbá. Ide a rozsdás bökőt, hogy legalább mindannyian felsorakoztattunk jó pár dolgot...vajon hányan vagyunk, akik azt gondolták, 'Nekem így jó ahogy van, Én így vagyok boldog, ahogy most vagyok'. Persze, hogy mindíg többre és többre vágyunk, hiszen az emberi természet valljuk be alapvetően telhetetlen. Ami azt gondolom így van rendjén, ahogy múlnak felettünk az évek, egyre tapasztaltabbak, megtörtebbek, óvatosabbak leszünk. Lehet ma már sok olyan dolog, egyszerűen boldogsággal töltene el minket, amit régen hülyeségnek tartottunk, vagy éppen természetesnek. Ma már megmosolyogván a kedves emléket, boldogsággal gondolunk vissza rá...

Személy szerint nekem vannak boldog és kevésbé boldog napjaim, bár úgy gondolom mindez felfogás kérdése, lehetnének csak boldog napjaim, mégis néha jól esik az önsanyargatás, a panaszkodás, a negatívizmus...de tudom miért. És ez jó. Pontosan azért, hogy azután a nap után, amikor kőkemény önkritikával, és elégedetlenséggel felsorolom, boncolgatom boldogtalanságom okait, másnap már tudom értékelni, az ellentéteket. Azért nehogy már ne  engedhessem meg magamnak egy hónapban egy napon, hogy mély depresszióba esvén ne elemezhessem az életem kritikus pontjait. Igen, még ha alapjáraton is, valaki egy pozitív gondolkodású és töltésű ember neki is lehet egy-két rossz boldogtalan napja. Kérdés, hogy átlép rajta, vagy sem? 

Kedves olvasók, a rosszat tudni kell kezelni, ha valaki elégedetlen, akkor lépjen, vagy előre lassan, semmitsem hátra. Úgy gondolom saját magunk döntjük el, hogy boldogok akarunk lenni, vagy sem. Ami engem illet, Én maradnék az 'az tesz boldoggá, amim van'-nál, nézőpont kérdése. De leginkább felfogásé. 

Alapvetően vannak boldog-boldogtalan típusok, ha valaki az utóbbihoz tartozik, az ugyan ne várja már azt a bizonyos valakit, hogy majd boldoggá teszi, ez olyan függőséges dolog, és ha vége, akkor mi van? Persze... egy ideig táplálkozik az emlékekből...

Ami engem illet Én nem szeretnék senkitől sem függeni, nem mástól várom a boldogságomat, inkább úgy fogalmaznék, h talán egyszer majd lesz vki, akivel kölcsönösen boldogabbá tehetjük egymást..

Igenis bodogsággal tud eltölteni egy szuper jó új, vagy a szekrény mélyén elfeledett ruci, egy forró habos fürdő egy szuper női magazinnal, egy jó dumálás Ashley-vel, a munkámban elért elismerés, egy családi muri, egy szingli este csöpögős romantikus filmmel... na meg persze csokifagyival...sorolhatnám. Gondolom most azt dünnyögitek magatokban, hogy' háát igen, de meddig?' hm...addig amíg Mi akarjuk, amíg Nekünk így jó.

Tudni kell megtalálni mindenben a saját boldogságunkat, tényleg az a fontos, hogy hogyan döntesz, boldogan élsz-vagy sem. Rajtunk áll.

Mindenki tegye fel a kérdést magában...tudjuk vajon életünknek minden egyes percét elégedettséggel, avagy boldogsággal kiélvezni, anélkül, hogy nem függenénk senkitől?