...vajon egyszer, átfordulnak a dolgok? egyszer az lesz normális, ami most nem az?

Alapvető példaként, most csak az ilyenkor 3 napos ünnepeket megfigyelvén, mindenki maga köré gyűjti azokat, akikkel szívesen tölti el a szabadidejét. Nemde? A párocskák egymást, a családosok a családtagjaikat, az egyedülállók a barátaikat, na meg a családjukat, már, ha el bírják őket viselni...Én szerencsésnek mondhatom magam, remek kis famíliám van. Nade...ha ugyan, kiszabadulok a belvárosi dzsungelből, és a zöldben kívánom eltölteni egy teljes napomat, pokrócon heveredvén, dobozból kínai kaját magamba tömvén, ne adj isten még egy üveg jó kis rozé is előkerül a táskánkból, miközben az elmúlt hét pasifelhozatalát ecseteljük, mindezt megfelelő, tisztes távolságbanban a kisgyermekes családoktól. Akkor miért van az, hogy ők a nyakunkra ülvén, minket hallgatván, csóválják a fejüket, miközben próbálják minden egyes szaftos sztorinknak a szavait elkapni, hogy aztán rosszalló pillantásokat vessenek ránk?  Nemtudom, nekünk kellet volna rosszul éreznünk magunkat, vagy az ember már csak a saját tulajdon lakásában tud csak felszabadultan beszélgetni akármiről ?

Egyébként engem személy szerint mélységes feháborodással tölt el az, hogy miközben egy 100 kilós gyermekes anyuka biciklizni tanítja a gyermekét, az apuka dülledt szemekkel bámulja a fiatal csajokat, majd eztán a feleség nem az apucit cseszi le, hanem majdnem neked szól be vmi nem kedveset. Mintha én tehetnék róla, hogy én nem 120 kg vagyok, hanem 50, van rajtam smink és még a hajam is rendben van, vele ellentétben. Hát kedves gyermekes Édesanyák, nyugodtan szedjétek össze magatokat, 10 perces frizura és smink nem áll semmiből, és akkor talán gyermeketek apja nem fogja fiatal lánycsoportok felé terelgetni a gyermeketeket és nem fog utánatok forogni....